Adatbázisok
Online

A Kádár-kormány ígéretében bízó Nagy Imre és társai 1956. november 22-én hagyták el a jugoszláv nagykövetséget, lemondva menedékjogukról. A Minisztertanács elnökét és kíséretét azonnal őrizetbe vették, és Romániába, a Snagovi-tó melletti kormányzati üdülőtelepre szállították őket.

Kádár János 1957. március 27. és 29. közötti moszkvai tartózkodása során állapodott meg a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetőivel Nagy Imre bíróság elé állításáról. Ezt a megtorlást elrendelő MSZMP-párthatározat, a Belügyminisztérium Politikai Nyomozó Főosztályának vizsgálata, valamint Nagy Imréék előzetes letartóztatása és hazaszállítása követte. A magyar pártvezetés folyamatosan egyeztetett a szovjetekkel a koncepció kialakításáról. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága december 12-i zárt ülésén döntött az eljárás teljes titkosságáról.

A per 1958. február 5-én indult el a Fő utcai épületegyüttesben (a Gyorskocsi utcai vizsgálati fogdában). Az ügyben eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsát Radó Zoltán vezette. A vádlottak Nagy Imre, Donáth Ferenc, Gimes Miklós, Tildy Zoltán, Maléter Pál, Kopácsi Sándor, Király Béla, Szilágyi József, Jánosi Ferenc és Vásárhelyi Miklós voltak, miközben más érintettek ellen külön pereket folytattak le. Losonczy Géza, a koncepció szerinti másodrendű vádlott 1957. december 21-én, tisztázatlan körülmények között meghalt a vizsgálati fogságban. Szovjet kérésre a tárgyalást február 6-án félbeszakították.

A Népbírósági Tanács élén Radót váltó Vida Ferenc vezette le a Nagy Imre és társai peréről leválasztott VIII. rendű vádlott, Szilágyi József eljárását 1958. április 16-án, 17-én, 18-án és 22-én. Szilágyit szervezkedés vádjával halálra ítélték, és április 24-én kivégezték.

Nagy Imre és társai pere 1958. június 9. és 15. között folytatódott a Fő utcában, a Vida Ferenc által vezetett Népbírósági Tanács előtt. Június 15-én Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra, Maléter Pált és Gimes Miklóst halálra, Kopácsi Sándort életfogytig tartó börtönre, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönbüntetésre ítélték.

A halálos ítéleteket másnap hajnalban hajtották végre a Gyűjtőfogház udvarán. A holttesteket koporsóba tették, és az Országos Börtön sétálóudvarán ásták el. 1961. február 24-én titokban kiásták a maradványokat, és átvitték őket a Rákoskeresztúri Újköztemető 301-es parcellájába, ahol álnéven jelölt sírokba temették őket; Nagy Imre fejfáján a Borbíró Piroska név szerepelt.

A Nagy Imre és társai perében keletkezett periratokat, valamint az ezekhez kapcsolódó dokumentumokat 1958 és 1989 között a Belügyminisztérium Irattárában őrizték, ahonnan 1989 első hónapjaiban a Legfőbb Ügyészségre, majd a Legfelsőbb Bíróságra kerültek.

A Legfelsőbb Bíróság Markó utcai épületében őrzött iratok felmérését és jegyzékelését Réfi Oszkó Magdolna levéltáros végezte el. Az átadás-átvételi jegyzék aláírására és az iratok levéltárba adására 1990. április 9-én kerül sor – az első szabad választások második fordulójának másnapján.

Az iratanyag operatív, vizsgálati és bírósági iratokra tagozódik, amelyeket kötetekbe rendezve őrzünk. Az operatív iratok 35 kötete az egyes személyekre vonatkozó nyomozati anyagokat, a vizsgálati iratok 39 kötete pedig főként kihallgatási jegyzőkönyveket és tanúvallomásokat tartalmaz. A bírósági eljárás papíralapú iratanyaga mindössze 0,87 iratfolyómétert tesz ki.

Az összefoglaló Hanák Gábor és Szabó Csaba „A Nagy Imre miniszterelnök és társai ellen indított per írott, képi és hangzó forrásainak digitalizálása” című tanulmánya alapján készült.